Akkor beszélünk székrekedésről, ha két napnál több idő után van csak székletünk, vagy akkor, ha van székletünk, de az csak kis mennyiségű, kemény, és gondot okoz miatta a székelés. A problémát kiválthatja a rostszegény, rendszertelen táplálkozás, a mozgásszegény életmód, a rossz életviteli szokások, illetve az inger elnyomása.
A modern életformának köszönhetően gyakran nincs idő a megfelelő minőségű és mennyiségű táplálkozásra, így az éhséget sokszor kis mennyiségű, magas kalóriatartalmú ételekkel enyhítjük, ami székrekedéshez vezethet. Nagyon sok keményítőt, fehérjét és adalékanyagot veszünk magunkhoz, miközben egyre kevesebb az ételeinkben a rost és a vitamin.
Fontos lenne az is, hogy naponta minimum két liter vizet elfogyasszunk, hiszen körülbelül ekkora mennyiségre van szüksége a szervezetnek ahhoz, hogy a salakanyagok megfelelően ürüljenek a szervezetből. A bélmozgásra a mozgás is hatással van: a mozgásszegény életmód hatására a bélrendszer természetes mozgása megváltozik: ennek hatására csendesedik, majd idővel szinte teljesen megszűnik a székelési inger. Sokan nem foglalkoznak az első ingerrel, pedig nagyon fontos lenne, hogy ha megérezzük, azonnal ürítsünk! Minden egyes visszatartás növeli a későbbi szorulás esélyét.
Nem meglepő, hogy az aranyérbetegség kialakulásának egyik fő okozója a székletürítéskor kifejtett erőlködés. Az aranyerek a végbélben és a végbélnyílás környékén található vénák, a jelenlétük normális és szükséges. Azonban nyomás hatására meggyengülnek, kitágulnak, esetleg ki is türemkednek a végbélen kívülre. A széklet felsértheti az erőlködés hatására megnagyobbodott aranyeres csomókat, és megjelenik az egyik legtipikusabb tünet: a vérzés. Ha a széklet megfelelő állagát tudatos életmóddal, azaz rendszeres mozgással, rostban gazdag táplálkozással és megfelelő vízfogyasztással elérjük, már sokat teszünk azért, hogy elkerüljük az esetleges problémákat.
Ha a széklet állaga megfelelő, akkor könnyen ürül a szervezetből. Így elkerülhető a székrekedés okozta hosszú, fájdalmas erőlködés, és az ereket is kíméljük.